A Babeş–Bolyai Tudományegyetem, 1997-től kezdődően azt a nehéz feladatot vállalta fel, hogy Kolozsvár határain kívülre lépve fejlessze Erdély felsőfokú oktatási hálózatát. Így lehetőség teremtődött az akadémiai oktatásra Székelyföld több településén is, elsők közt Gyergyószentmiklóson.
A megalakult intézmények kezdetben főiskolaként, majd 2005-től a Bolognai Rendszer átvételével Kihelyezett Tagozatokként, teljes körű egyetemi oktatást tesznek lehetővé.
A Gyergyószentmiklósi Kihelyeztett Tagozat a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Románia II. legjobb egyetemének első kihelyezett főiskolájaként 1997-ben alakult. Működését az egyetem Földrajz Kara támogatja.
Intézményünkben az egyetemi alapképzés Idegenforgalom földrajz szakára lehet jelentkezni. A szakon magyar és román nyelvű tagozat is működik, a magyar tagozaton a román szakkifejezések elsajátítása biztosított. A beiskolázási számok külön-külön biztosítottak, a két tagozat esetében. Bár a helyek száma változik egyik évről a másikra, a hallgatóink összlétszáma 300 körül alakul. Az állami költésvetésből fenntartott helyek mellett tandíjas helyek is léteznek.
Intézményünkben csak az Oktatási Minisztérium által engedélyeztetett szakok működnek, az alapképzés esetében ezt a 749/2009-es kormányhatározat bizonyítja (megjelent a Románia Hivatalos Közlönye 465/06.07.2009-es számában), míg a mesterképzés esetében a képzés elismertségét a Romániai Felsőokatási Minőségbiztosítási Szervezet (ARACIS) 2009 december 12.-i határozata biztosítja.
Képek az intézményünknek helyet adó Csiky-kert arborétumból
Az alapképzéssel párhuzamosan a pedagógiai modul is felvehető, ezáltal végzőseink tanári diplomát is szerethetnek, a szakdiploma mellé.
Az oktatási folyamatnak szerves része, ugyanakkor a hallgatók számára a kellemes tanulás lehetősége az évenként megszervezett terepgyakorlatok, amelyek úgy az ország, mint a nagyvilág érdekes, szép területeit mutatják be.
A 2009/2010-es egyetemi évtől kezdődően mesteri szakkal szeretnénk bővítettük a Kihelyezett Tagozat oktatási ajánlatát Ökoturizmus és fenntartható fejlesztés címmel.
Az Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozat alakulásának pillanatában két helyi egyetemi oktató létezett, mára számuk már eléri a tizet, melyek közül nyolc tudományos doktori fokozattal rendelkezik. A helyi oktatási infrastruktúra három különálló épületből tevődik össze, melyek közt a Csiky Dénes amfiteátrum nemzetközi videokonferencia teremmé lépett elő. Innen úgy a kolozsvári központtal, mind a világ bármely tájával, élő, hangi és képi kapcsolat alakítható ki. Az utóbbi évek eredményeképpen a tantermek teljesen új külsőt kaptak, és modern számítógépes terem ad lehetőséget az információs hálózatokat igénylő szaktárgyak tananyagainak elsajátítására.
Épületeink a Csiky-kertben
Az intézmény saját könyvtára mintegy 7000 kötetet számlál, ugyanakkor lehetőség van az összes egyetemi könyvtár katalógusának intraneten keresztüli tanulmányozására.
A Kihelyezett Tagozat a Babeş-Bolyai Tudományegyetem szerves részeként annak minden nemzetközi szerződésében és kapcsolatában részt vesz. Ugyanakkor az intézményünknek saját, egyéni szerződései vannak úgy magyarországi mint egyiptomi egyetemekkel. Ezek a kapcsolatok lehetősége biztosítanak úgy tudományos együttműködésekre, mint a hallgatók szakmai gyakorlataira és továbbképzésére.